2012. 10. 01.

Nevet az állami mobilszolgáltatónak!

Rengeteg szó esik mostanában a készülődő állami mobilszolgáltatóról, vagy az hogy akár tíz évig is veszteséges lehet, vagy az hogy a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az NMHH-döntéstét, a leendő cég 900 Mhz-es frekvencia pályázatát illetően, végül, hogy a kormány kitarthat az állami mobilcég mellett.
De addig még nem sikerült odáig jutnia döntéshozóinknak, hogy nevén nevezzék a gyereket. Tegyük hát meg ezt mi zemberek, hiszen úgy is a mi kutyánk kölyke lesz, vagy mi a fene. Adjunk nevet az állami mobilszolgáltatónak:
Amikor még csak rebesgették, hogy lesz negyedik mobilcég, sokan az Orange bevonulását vizionálták. Mivel a cég színe megegyezik kedvenc kormányzó pártunk színével, az egyik legkézenfekvőbb megoldás lenne jól megmutatni a mocskos multijának, hogy velünk aztán nem packázhatnak, és nem nyúlhatják le csak úgy a Fidesz színét, hiszen azt személyesen O.V. találta fel '88-ban, míg az Orange csak '94 óta létezik.

Persze a többiek sem maradhatnak ki, a magenta és a világoskék eleve túl buzis, a teljesen vörösről meg ne is beszéljünk:



Vagy a "régen minden jobb volt" felkiáltással nosztalgiázók kedvéért legyen újra Matáv, némi facelift-el:


Esetleg hívjuk egyszerűen csak a Nemzeti Mobilszolgáltató rövidítéseként Nemo-nak, a név apropóján a logó tervezésekor így adja magát a lehetőség egy kis keresztényi értékrend propagálásához is:


Szavazz, vagy javasolj másik nevet hozzászólásban:


  • Narancs
  • H-Mobile
  • Vikifone
  • Telehun
  • Matáv
  • Nemo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide debbenj: